Mussolini teája
Történelmi teák
 |
| Mussolini ellentmondásos figurája ma is jól érezhető súllyal nehezedik az olaszok múltról alkotott képére. Nem nehéz olyan olasz honpolgárt találni, aki utak építőjeként, munkahelyek teremtőjeként, az általános iskoláztatás, egyszóval az általános, szerény, de biztos jólét megvalósítójaként látja és szeretné láttatni őt. A szelektív és elhomályosuló emlékezet rózsaszín ködbe rejti a nemzeti fejlődés és nemzeti tragédia szocialistából nemzeti szocialistává vedlett bohóc-hősét. A húszas évek nemzeti és/vagy szocialista emberideálja ilyen, vagy olyan ideológiai hátszéllel egészségesen élt, táplálkozott, pihent, természetet járt és sportolt. Érdekes adaléka a szándékosan megszellőztetett és propagált privát élettérnek a testmozgás és a tea iránti rajongás. Tény, hogy Mussolini szerette a teát. De Mussolini hivatalosan is, népének egészségéért aggódva, és a nagy szerelem-ellenség Anglia iránti elfogultságból is szerette a teát. |
| A nagy gazdasági világválság idején bizonyos termékek importját jelentősen korlátozták. Így tűnt fel a kávé helyett a pörkölt maláta, vagy a cipőgyártásban a gumi helyett a parafa. Bármilyen sokba is került, mindez nem történhetett meg a teával. A tea herbáriának, gyógyhatású italnak számított, sőt a hivatalos propaganda része volt és orvosságok alapkutatásául szolgált, életre hívva az áttételesen máig létező Olasz Teaszövetséget. A szövetség feladata volt, hogy gondoskodjon a tea Genovába érkezéséről, majd átcsomagolás után az agrárszövetség megyei központjaiba ossza szét. Innen a tartományi központokba dobozolták szét, majd a gyógyszertárakba került. A tea elixír volt és az angol típusú, a társasági együttlétet kísérő fekete tea felhasználása kevésbé volt elterjedt. Ismertebb volt a zöld tea, de azt is inkább főzték, mintsem felöntötték. Mussolini és a gazdag nemesi családok természetesen átvették és követték a teával kapcsolatos angol társasági és ünnepi szokásokat is. |
 |
| Igazi városi legendaként vált például ismertté egy történet, mely szerint Mussolini és Churchill egyik találkozóján a hivatalos etikett mellőzésével zöld teát szolgáltak fel. A róka és a gólya vacsoráját idéző történet szerint a genetikusan teaivó Churchill a számára ismeretlen zöld teát herba italként értelmezte, s amikor méltatlankodott a nem megfelelő kiszolgálás miatt, Benito ráparancsolt, mondván igya azt, amit kapott, már csak azért is, mert a zöld sokkal egészségesebb a feketénél. |
| Olaszország gyarmatai révén nem volt teatermelő, az import drága volt és elsősorban angol kereskedőktől függött. Mégis, éppen a 30-as évek elején jelenik meg több miniszteri rendelet, melyet további, helyi, sporttal és egészséges életmóddal összefüggő rendelet és ajánlás követett, s amely a tea sporttal és szabadidős tevékenységgel összefüggő fogyasztását kívánta szabályozni, illetve előremozdítani. A rendeletek több változatban előírták, hogy a versenysportot űző atléta a versenyt megelőző időszakban teát fogyasszon elősegítendő, hogy hazáját a legjobb formájában képviselhesse a viadalon. A dekrétum helyi vadhajtásai néhol a focicsapatnak írták elő, hogy meccs előtt fél órával lássák el magukat az (organikus) doppinggal. (Talán ezért nyertek zsinórban két világbajnokságot). Az állami sportpropaganda fontosnak tartotta felhívni a haza polgárainak figyelmét arra is, hogy a helyi közösségek minden szombaton, a tereken gyűljenek össze és fogyasszanak egészséges, gyógyító erejű, természetes termékeket, köztük teát, hogy az fiatalosan és erősen tartsa őket, (mindezt természetesen a haza nevében). |
 |
| Mussolini izompropagandája példaként állította a kétkedők elé a kínai bányászokat (!), akik messze földön híresek szívósságukról, s csupán az állandó teaivásnak köszönhetően tudnak dolgozni az embertelen munkakörülmények között. Főleg Piemontéban, kevesek kiváltságaként nem volt ismeretlen a teafogyasztás amolyan ?liberty? módra sem, minden elérhető, vélt és valós luxussal, de a hivatalos, állami álláspont, szembehelyezkedve a már csak hírnevéből élő angol kereskedelmi nyomással kifejezetten zöldpárti volt . A liberty persze mindenféle elképzelés ellenére egy száz évvel korábban Indiában kialakult stílus volt és elengedhetetlen részét képezte a helyi, elképzelhetetlen változatosságú fűszerek alkalmazása is. Korabeli angol nemesek divatból szinte kötelező jelleggel tartottak fenn birtokokat elsősorban Toscanában, a Comói-tó partján és a Ligur-parton, esetleg Szicíliában, magukkal hozva szokásaikat, teáikat, fűszereiket, melyek a helyiekkel való kapcsolattartás során hamar a jólét és egészség szinonimái váltak. A közönséges, a déli olaszok nagyobb része, akik közül majd 6 millióan tántorogtak ki Dél-Amerikába, inkább a rokonoktól hazaküldöttt matét itta. |
| A 30-as évek közepétől az elkésett gyarmatosítás mámorában, a világ legszegényebb országát fantasztikus kincsként bekebelező új birodalom elmondhatta magáról, hogyha másban nem is, legalább a fűszer, kávé és tea import terén némileg önellátóvá vált. Bár a fűszerkereskedelem esetében ez Eritrea révén még igaz is volt, a termékek általában harmadik országból származtak és a helyi, teatermesztésre tett kísérletek valójában hamar kifulladtak. A Szomálián és Eritreán keresztül az anyaországba érkező tea valójában Kenyában és Ugandában látta meg a napvilágot. A szomáliai teafogyasztási szokások, a Zhighini fűszerkeverékkel kísért hihetetlenül gazdag pörköltek, a cous-cous mellé felszolgált nem kevésbé fűszeres, fehér kardamommal és rózsaborssal kevert tea, melyet tisztességes nevén ők is chay-nak neveztek, hamar ismertté vált az anyaországban, s ebben nem kis része volt személyesen Mussolininak, aki immár zölden, vagy feketén de mindenhol ezt itta, miközben pózolva sportolt, vagy éppen delegációkat fogadott Castrocaro Terme mellett, Rimini közelében megépített rezidenciáján. |
 |
| Két további alkotórész került még Mussolini teájába mindkettő isteni sugallatra. Az egyik, stílusosan az ókori birodalmat idéző, valóban isteni manna volt és szicíliai eukaliptuszültetvényekről származott, a másik a pörkölt maláta. Ez utóbbi, kevéssé gourmet alapanyag a háború egyre szűkösebb éveiben, a nép teájában, továbbá kávé helyett szinte mindenhol előfordult, szerepe pedig az volt, mint ólomé a magyar paprikában: növelte a súlyt, csökkentette a költségeket. A történelmi abszurd színpadán egyetlen italban, Mussolini teájában így jelent meg az angol-indiai teamúlt, a reményteljes jövő, a gyarmatok és az anyaország fűszerháromszöge: egy sosemvolt birodalom teagőzbe rejlett álma. Fogadják szeretettel a Carpe Diem ajánlásával Mussolini teáját, ami voltaképpen egy erős zöld chai malátával megdobva. Szokásos elkészítéséhez öntsön fel egy kannában 1 bő teáskanálnyi teát 95 Co-os vízzel, majd 1,5-2 perc után teljesen szűrje le. Miután megitta újabb felöntést készíthet. Elkészítheti minél zsírosabb házi tejben főzve is, kevés mandulával és kandiscukorral tálalva. Összetevők: mokoto sencha, őrölt maláta, fehér és zöld kardamom, manna (Eucalyptus mannifera), rózsabors. Mussolini teáját zöldbe fordította a Carpe Diem. |
 |
